2014. év eleje Sárvár

2014. év elején két különleges terápia és annak szakemberei adtak randevút egymásnak a Sárvári Gyógy és Wellnessfürdőben.
A program célja az volt, hogy mi, hangmasszőrök megismerkedhessünk az Aqua-Pad-Ellazulási technikával, és hogy a padek segítségével kipróbálhassuk a hangtálakat a vízben. A másik cél az volt, hogy elvarázsoljuk az Aqua-Pad terapeutákat.
Egy fürdőbejárást követően két előadást láthattak a résztvevők mindkét módszerről, aztán hangfürdőztünk gonggal és hangtálakkal. Ezután következett a vízben együtt a két technika, este pedig szabad program.
Másnap meghívtuk hangmasszázsra a végtelenül kedves Aqua-Pad terapeutákat, majd viszonzásul ők kényeztettek minket. A nap is kisütött, így nem csak hang, és víz, hanem napfürdőben is élvezkedhettünk.  Végül tartottunk egy beszélgetést a tapasztalatainkról, és arra jutottunk, mi szeretnénk megismételni a programot, együttgondolkodásra, tapasztalatgyűjtésre, - és csak úgy magunknak, örömködésre.   smiley Búcsúzóul megígértük, hamarosan újra együtt egy újabb fürdőt "támadunk meg", és varázsolunk el majd közösen. A képek magukért beszélnek.... - csak az bánhatja, aki nem volt ott. 

Vissza