Andris, 6 éves kisfiú

Andris, kisfiú, 6 éves, óvodás -barátnőm kisfia

2017. 07. 01. -1. alkalom
Hangmasszázs oka: beszédében nehézség, gátoltság, dadogás, ami időnként erősödik, időnként kisimul. Születése óta ismerjük egymást.
A családi, szülői háttér nagyon támogató. Jár TSMT-re, logopédushoz. Rengeteget mozog, és minden mozgási lehetőséget meg is kap.

Örökmozgóként először körbeszaladgálta a tálakat, majd a tálakkal a kezében, járkált fel-alá, váltogatva őket. Közben a tálakat finoman meg-megütöttem a kezében, illetve a kezemben tartva, a teste előtt, mögött is, ahogy sikerült. Majd kezdett (volna) dobolni rajtuk, úgyhogy kicsit beszélgettünk. Ami után teljesen máshogy nyúlt hozzájuk. Ennek örültem!
Hason fekve a talpaira tettem, rövid ideig, 1-2 ütés erejéig, mert nagyon csikizte. Beleállt a nagy medence tálba. Azt is megütöttem, majd kiugrott belőle, hogy nagyon csikizi.

Majd kérésemre hasra feküdt, és az izületi tálat rátehettem a talpacskáira, a hátára. Néhányszor halkan megkongattam, türelmesen várt, figyelt, teszett neki.

Majd megint felkelt, Ő ütögette a tálakat, majd hanyatt feküdt, a kicsi szívtálat ráhúzta a mellkasa közepére. Kérdeztem, megüthetem-e a tálat. Engedte, és ott kb. 2 percig maradt is a tál.

Majd megint hasra feküdt, ekkor más relcsendesedett, és kérte, tegyem a talpára, ott üssem meg a tálat. Majd a hátára, a lapockák közé a kicsi szív tálat, majd ezután a tenyereibe pedig az izületi tálat is engedte 1-2 percig.

Az egész hangtálazás kb. 20-30 perc volt összesen. Úgy ért véget, hogy felült az asztalhoz LEGO-zni, és teljesen elmélyülten, elcsendesedve, összpontosítva játékba kezdett.

A gyerekeknél az is segít, hogy egyértelműen, ellentmondást nem tűrően jelzik szinte, ha számukra elég volt. Erre figyeltem. Tágítják a megszokott határokat, lazítják a merev elképzeléseket.

Anyára is rátettük a tálakat és ütögette rajta, illetve utána a nővérén (10 éves) is. Ez nagyon tetszett Neki, és finoman, szeretettel ütötte meg a hangtálakat. Hogy jó legyen Nekik.

Anyukája visszajelzése alapján, Andris másnap 9. 30-ig aludt. Eddig ilyen még soha nem volt, még reggel 7 óráig sem tudott aludni. Azóta is emlegeti a tálakat, és, hogy mikor megyek legközelebb. 

2017. 07. 08.- 2. alkalom:
Várta, kérte, ezért is nagyon együttműködő volt. Tapasztalatom szerint, amit ők is akarnak, abban együttműködőbbek a gyerekek. Bár, a felnőttek is. Csak a gyerekek reakciói még őszintébbek.

Nagyon finoman ütötte meg a hangtálakat a bevezető játékos részben. Nagyon érzékenyen húzta magára a megfelelő tálat, a megfelelő helyre, anélkül, hogy mondtam volna neki, melyik tál, hova való. Közben pedig mesefilmet nézett….érdekes módon ezáltal tudott belelazulni, és átadni magát. Eleinte szempont volt, hogy bárhogy fekszik is, lássa a mesét. Majd már a mese sem kellett.
20-25 perces volt a hangmasszázs.

Ő azt is nagyon jól érzékelteti, ha elég számára. Egyszerűen letolja magáról a tálakat. Ennek ellenére hason, és háton fekve is tudtam hangtálazni.

Amit tanultam: metakommunikációra figyelni, kifinomult jeleket, jelzéseket keresni, szó nélkül is. Nyitottság, és bárminek az elfogadása, ami jön éppen.

Visszajelzés: a délutáni logopédia gyakorlás folyamán,-nagyon szépen beszélt…nyugodt volt, elég sokáig bírt koncentrálni.

2017. 07. 15.- 3. alkalom:
A mostani alkalmat is kis ismerkedéssel, a hangtálakon való játékkal kezdtük. Kezdetben irányító szerepet vett fel. Ő akarta zengetni a tálakat. Az előző alkalmakhoz képest, már sokat finomodott a hozzáállása. Egyre finomabban ütötte meg a hangtálakat. Közben persze, váltogatta az ütőket, tálakat. Feldobódott, kacagott, szaladgált.

Majd ezek után beleállt a nagy medence tálba, és kérte, üssem meg. Kacagott, hogy bizseregteti a talpait, majd ezután magától feküdt hasra, és kérte hogy rakjam a talpaira az ízületi tálat. A hátán végig bírtam haladni, a talpai után a nagy medence tálat a teste mellett szólaltattam meg, majd a kicsi szívtálat tettem a hátára, és így szólaltattam meg együtt a kettőt. Itt teljesen önmegadóan fogadta a hangmasszázst.

Majd amikor a hátára fordult, ott már izgett-mozgott.
A test első részén a mellkasára húzta a kicsi szívtálat, és magának kezdte kongatni. De meglepően finoman. Teljesen más tudatállapotban volt. Hirtelen teljes nyugalommal, finoman szólaltatta meg, majd kb. 5-6 ütés után visszaadta az ütőt, és kijelentette, elég volt.

Nagyon érdekes számomra, hogy a gyerekeknél kiszámíthatatlan sokszor, mi lesz, mit enged, és meddig. Ez edzi a rugalmasságunkat.

Anyukája visszajelzése alapján aznap du. pörgött, vidám, és élénk volt. Mondta, milyen jó kis koncert volt. Mikor folytatjuk?

2017. 07. 22.- 4. alkalom:
Már várta, kérte, mikor “hangozunk”. A tálakat egymás mellé rakta a földön, kicsitől a nagyig, növekvő sorrendben, és végigütögette őket. Majd körbe-körbe sétált a zengő tálak körül.

Kérte, most üssem én, ő meg melléjük feküdt, hallgatózott, oda-odatartotta a fülét, a kezeivel közelített-távolított, volt, hogy lefogta, majd újra kongatta ő is egy másik ütővel. Mindkettőnknél volt ütő, és felváltva ütöttük meg, hol az egyik, hol a másik tálat. Volt, hogy bepörgött, és egymás után sokszor ütötte némelyik tálat. Majd kicsit beszélgettünk, mutattam Neki, hogy lenne jó, és szívesen csinálta. Fel-, felkacagott közben.

Majd lehasalt, és mondta, mostmár rakjam rá a tálakat a testére. Szabályosan, kb. 20-30 percig engedte a hangmasszázst. A talpainál mondta, hogy csikizi a fejét. A nagy medence tálat a teste felett, a kezemben tartva ütöttem meg. A kicsi szívtálat már a testére tettem.

Elöl ugyanígy a nagy medence tállal és a szívtállal. Majd a tenyereibe is hagyta az univerzális tálat. Közben hol ellazult, hol ficergett. Sokkal türelmesebb lett az elmúlt alkalmakhoz képest.

Anyukája visszajelzése alapján: délután nagyon szépen beszélt, nem akadt, és LEGO-ból épített elég hosszan, koncentrálva. Majd később pörgött egy sort megint, de az éjszakát végigaludta, reggel 8-ig.

2017. 07. 29.- 5. alkalom:
Megint kérte, várta a hangmasszázst. Előtte megint kis játékkal kezdtünk. De most rövid ideig tartott. Hamar rá lehetett venni, hogy hasra feküdjön, és a talpaira tehessem az univerzális tálat. Előtte ízületi tállal érkeztettem meg, majd a végén azzal is energetizáltam.
Kb 30 perc volt a hangmasszázs, és most teljesen nyugodtan feküdte végig. 1-szer, 2-szer akarta ütni a tálat magán. Hagytam Neki. De ennyi elég is volt a számára.

Most éreztem azt, hogy a hason fekvés alatt, amikor a háti részen hangtálaztam, teljesen ellazult állapotba került. A test első felének hangmasszázsa alatt is szinte végig nyugodtan feküdt.
A végén a földelés után, az Assam tál hangjára hamar tért magához. Vizet ivott, majd felkelt és elkezdte előhozni a játékait, hogy mostmár játsszunk.

Érdekes számomra az Anyukája visszajelzése az 5. alkalom után:
“Meglepő élmény volt hogy pont a torokhoz tartozó tálért nyúlt azonnal. Lenyugodott a viselkedése és egy idő után le is feküdt nyugalmi helyzetbe. Szívesen érintkezett a hangtálakkal, fogta őket és ő is akart hangot kiadatni velük.
Az első alkalom megfogta annyira hogy ő maga kérte a második alkalmat, és így tovább. Ami még változott a hangtálazások által, hogy nem szerette ha énekelünk, azóta szereti és szívesen ènekel is. Táncol ha zenét hall. Kéri, hogy hagy tanulhasson hangszeren játszani.”
 

Vissza